Prológus

Csendes nap volt. A vendégek az ebéd idő után, már csak kávézni fordultak be. Körül nézek, és csak két asztalnál ülnek, a piros kör asztalnál, két fiatal lány, nagyon benne vannak valami izgi témában. A másik kék színű és szögletes asztalnál pedig egy öregebb fazon kortyolja a kávéját miközben koncentrál az egyik újságban lévő cikkre. A bátyám Luke, már régen elment innen, biztos a bandával próbálnak valahol. A szüleink ránk hagyták a helyet, pontosabban nem volt más választásunk, hogy visszük-e a kis vendéglőt. Apám börtönben, anyám elvonón. Nagyon szerettek minket, de furcsa hajlamaikról, és veszélyes életükről, soha nem akartak lemondani. A megélhetésünk volt nekik a legfontosabb és ha egy kis akcióba került, rögtön ugrottak ; ez lett a vége.  Tovább léptem, nem vettem erőt magamon, hogy elmenjek arra a helyre, ahová még legrosszabb álmomban sem akarok járni, a börtönbe.

  Ez az egy állás nem elég ahhoz, hogy kifizessük a számlákat és a rezsit, másod állásunk van, nekem is és Luke-nak is. Luke, ahogyan említettem már, a bandájával lépnek fel minden nap, az egyik híresebb bárban, így minden nap hoz haza egy kisebb összeget. Én nem akartam semmi feltűnéses munkát, így én az egyik öreg hölgynél Marta-nál dolgozom, pontosabban vele vagyok. Martaval az egyik parkban ismerkedtem meg, két idióta kölyök fellökte, én pedig segítettem neki. Azóta mindennap elmegyek hozzá, és pénzt is kapok azért, hogy segítek neki. Most délutános vagyok, így délelőtt mentem el hozzá. Nincs aki gondoskodjon róla, unokái nem járnak el hozzá, ahogyan gyermekei sem, a férje meg még a fronton meghalt. Szüksége lenne egy emberre aki vele van minden nap, minden percben. Én nem tudnám így élni az életemet, hogy senki nem látogat, csak úgymond egy idegen lány.

 A magam 22 évével, nem gondolkoztam még egyetemen, vagy főiskolán, vagy azon, hogy tovább tanulja-e. Szeretem amit csinálok (értem ez alatt a vendéglőt) és ez a lényeg. Luke-nak vannak elképzelései, hogy majd híres rock banda lesznek, és bejárják a világot. 25 éves, és még mindig itt "rohad" a vendéglőben, nem tett ezért semmit, hogy álmai valóra váljanak. Vicces, pedig így van. Akárhányszor felhozom "Te ezt úgysem értenéd meg" szöveget hozza. Ki kéne valami újat találnia, elég sablonos szöveg.

 Este 6 óra van. Kezd sötétedni, a villanyok már felgyulladtak az utcákon, én pedig már egyedül vagyok az étkezdében. Az alkalmazottak is haza mentek. Az ajtóhoz sétáltam és megfordítottam a "nyitva" táblát "zárva"-ra. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és bementem a dolgozó szobába. Átöltöztem, a munka ruhámat a szekrénybe helyeztem el, és felvettem a hétköznapi ruhám, ami egy hosszú csőszárú fekete farmer, és egy bő póló. Megigazítottam a hajam, lecsuktam a villanyt és elhagytam a szobát. A kijárathoz mentem, kinyitottam az ajtót, kiléptem, majd újra bezártam. Nyakamig húztam a dzsekim cipzárját. Hűvös van állapítom meg és elindultam a forgalmas utcán. Londonban ez a legforgalmasabb környék, nem csodálom, hogy ilyenkor is sokan vannak. Miket beszélek, még csak fél 7 van, a fiatalok többsége ilyenkor jön fel, hogy elmehessen bulizni. Kivettem dzsekim zsebéből, az enyhén pinkes fülhallgatómat, és fülembe helyeztem. Elindítottam egy számomra kedves zenét. Egy ideig hallgattam, aztán rezegni kezdett a telefonom, így két másodpercre leállt a zene, majd újra indult. Kihalásztam a zsebemből a régi ütött-kopott telefonomat, amit már vagy 6 éve vettem, saját pénzen. Egy sms vibrált fel, megnyitottam, Luke küldte. "Rose, csak éjfél után megyek haza. Tudod péntek, és nekünk fel kell lépnünk. Puszi, Luke"

Remek egyedül töltöm az estémet. Nem kellett sokat sétálnom, míg haza érek, a belváros közepén, egy forgalmas úton lakunk, nem messze az üzlettől, egy társasházban. Nem éppen fényűző, meg nagy, inkább kisebb, de hangulatos. 2 szoba van benne, érthető módon, nekem meg Luke-nak. Kisebb fürdőszoba, és egy konyha. Na meg az előszoba, amit én nappalinak hívok, Luke meg beszélgetős szobának. Nincs sok értelme, de így szokta meg. Anyu is így hívta, ő meg rászokott. A régi házunkat eladtunk amikor a szüleim..Elkerültek. Nehéz lett volna fent tartani, hatalmas ház volt. 4 szoba, két fürdőszoba, hatalmas konyha és satöbbi. Anyu egykor ügyvéd volt, aztán megjelent apu és egy rosszabb dorogs-alkoholista lett.Mit is is vártam..

Fellépcsőztem a harmadik emeletre, majd egy kulcs fordítással már be is mentem a házba, Ledobtam a tükör előtt kis szekrényre a táskám, majd beljebb mentem a konyhába. Egy teát készítettem amit az ablakban fogyasztottam el. Néztem a sürgő-forgó embereket, míg a bal lábamat lógattam le a párkányról. Ez a kedvenc helyem ebben a helyiségben. Csak kiülök ide, teázgatok, gondolkodok. Beleszürcsöltem a poharamba, és elgondolkodtam. Utálok egyedül lenni. Csak olyankor vagyok egyedül, amikor éppen senkivel sem akarok lenni, de ez olyan nyilvánvaló, minden ember így van ezzel. Most viszont inkább elmennék valahová, egy jó kis társasággal, piálni, és bulizni. Félreértés ne essék, nem vagyok alkoholista, még egyszer sem rúgtam be.

Leugrottam az ablakból, és elindultam az ajtó felé. A táskámból elő kotortam egy kisebb papír fecnit, amire üzentem Luke-nak.

"Luke, ma nem alszok itthon. Vagy nem tudom. De elmegyek itthonról Marta nénihez. Ott kereshetsz. Puszi Rose."

Felvettem a dzsekimet, bezártam az ajtót, majd leellenőriztem  hajlamos vagyok arra, hogy úgy emlékszem, mintha..De mégse. Lesétáltam a lépcsőn, majd a kijáraton. Marta néni, 5 utcával lejjebb lakik, így az üzlet előtt kell elsétálnom, a másik irányba. Rengeteg már most az ittas ember, kiabálnak mindenféle hülyeséget. Muszáj volt elmosolyodnom, a hülye beszólásaikon. Annyira ez vall Londonra. Péntek este van. A kölykök, pontosabban a  fiatalok, feljönnek, buliznak, berúgnak, és talán haza mennek, vagy nem. 22 éves vagyok egyszer nem rúgtam be. Hülye vagy Rose, minek akarnál berúgni? A tudatalattim megint hozzám szólt, és igaza van. Minek akarnék berúgni? Hogy aztán a fiúk kedvükre játszanak velem? Nem, ilyen nem fog történni. Szelem az utcákat, és feleszmélek, hogy kicsit túl haladtam a házon, két házzal előrébb járok. Ennyire elgondolkoztam? Vissza megyek, majd becsöngetek. Van kulcsom a házhoz, de mégis 8 óra van, ki tudja, lehet fárasztó napja volt Marta néninek, és lefeküdt. Vártam 2 percet, mire Marta néni, otthonkában jelent meg.

-Mi szél hozott erre kedves Rose?-kedves volt a hangja.

-Luke nem jön ma haza. Tudja a banda..-halkultam el, és a táskám pántját kapartam.

-ÓÓ igen, meséltél a bandáról-lágyan mosolygott, közben kinyitotta  a kaput.

Elejtettem egy lomha mosolyt, majd beljebb mentem. Nem nagy a háza, egy kisebb kocka ház, vörös kőporral bevonva. A kertben, Jackie a rottweiler kutyusa, szaladgált, néha a házban is szokott lenni, de inkább a kis házában helyezkedik el. Az unokái vették neki ezt a kutyát, még 10 éve, azóta Jackie már 11 éves. 1 éves volt amikor megkapta így még igazi kis kutya volt. Most már hatalmas, nekem a térdemig ér. Be sétáltunk a házba, igazi otthonos kis lakás. A nappaliba sétáltunk, ott szoktunk beszélgetni a legtöbbet. Leültünk a kicsit keményebb, nem éppen mai bőr garnitúrára, majd magam elé bámultam. A szoba olyan megnyugtató. Almazöld színű a szoba falai, amit eleve szeretek.

-Készíthetek egy teát, kedves?-kérdez kedvesen

Aprót bólintok, és halványan mosolyogni kezdek. Egy ideig nézem ahogyan Marta néni feláll, és elindul a konyhában, majd egyedül leszek, és a kis dohányzó asztalt lesem. Egy napilapot látok, címlapon a királyi családdal, pontos címe: Az új uralkodó. Oh igen. Most született meg Katalin hercegnő fia. Azt hiszem. Nem foglalt le, a királyi család elemzése, tovább lapoztam. Volt benne mindenről szó. Ruhák, új divat, időjárás jelentés, egy vicc amin még csak nem is mosolyogtam, sztár hírek. Megakadt a szemem az egyiken. "A One Direction újra rekordot döntött. Mára már az egész világot uralják" És elég volt ahhoz, hogy tudjam, nem kell elolvasnom a még kisebb betűvel írott részt. Biztos csöpögős részleteket írnak róluk, míg szerintem csak egy beképzelt fiú banda, akik kiélvezik az életet, és minden csajt kihasználnak. Talán a szöszi nem, ő túl vissza húzódónak tűnik, de a göndör meg az arab srác pontosan ez az alkat. Nem értem, hogy tudnak egyesek értük rajongani, hogy még koncertre is költenek miattuk. HAHÓ, BELŐLED ÉLNEK. Kiáltanám az összes ilyen embernek. Gondolat menetemet Marta néni szakítja meg. Két bögrével a kezében érkezik vissza, az egyik piros alapon fehér pöttyös, hmm eszembe jut a túró rudi. A másik pedig kék alapon zöld csíkokkal. Én kaptam a kéket. A kezemben tartottam továbbra is az újságot, és nézegettem. Mit esznek bennük? Tény és valóság, tényleg iszonyat helyesek, de semmi nagy cucc nincs bennük. Marta néni a vállamra helyezi a kezét, és felsóhajt.

-Az én unokám-nézi a képet.

Kikerekedik a szemem. Mégis melyik lenne? Miért nem említette, hogy híresség az unokája? Basszus elméletben itt szidalmazom őket, erre..Basszus, el vagyok rontva.

-Ki?-suttogom és  vissza nézek a képre.

-Harold. A göndör hajú-mutat a képre, és egy kicsit mosolyra húzódik a szája.

Érdekes. Azt tudtam, hogy neki is, meg annak a Harrynek is Styles a vezetékneve, de azt nem gondoltam, hogy rokonok lennének. Mégpedig nem is akármilyen rokonok.

-Nem érdeklem-vesz egy mély levegőt, majd rám néz.

Szemében szomorúság, és bánat keveredik, vagy inkább bánat és könnyek keverednek. Nem igazán tudom, az biztos, hogy le van miatta törve.

-Hogy érti?-kérdezem halkan.

-Harry a legédesebb unokám volt. 15 éves koráig mindennap eljött, együtt sakkoztunk, játszottunk, ha kellett tanultunk. Okos, és a lányokkal is rendesen bánt. Összesen 2 barátnője volt az x-faktorig-mosolyra húzodik a szája.

Aha, oké suttogja a belsőm. Kérem folytassa Marta, most már kíváncsi vagyok erre a gyerekre. Tudatalattim megszólal, anélkül, hogy engedélyeztem volna. Figyeltem Marta arc vonásait, miközben kedvenc unokájáról fecseg, akit én két perce a tudatalattimmal lebunkóztam.

-Aztán 16 évesen jelentkezett az x-faktorba. Minden megváltozott. Már csak hívott, nem nézett be sem. Amikor  beindult a karrierje, már nem hívott. Én persze hívtam, de lekoppintott. Sietnie kell, majd vissza hív. Így nem hívtam tovább, ahogyan ő sem emelte fel azt a buta telefonját, hogy akár csak azt megkérdezze, hogy hogyan vagyok - és lassan kicsordult egy-két könnycsepp.

-Sajnálom- ennyi csúszott ki a számból.

Tessék Mr. Styles, a plusz pontodat elvesztetted.  Eddig se tartottalak semmire, aztán kezdem megbékélni azzal, hogy jó gyerek, és tessék újra a cső legalján vagyunk. Bravó Mr.Styles, ennél jobban te sem törhetted volna össze, egy öreg hölgy szívét.

 Csevejünket tovább folytattuk, egészen este 10 óráig, aztán nyugovóra indultunk.

-Kedves, aludj nyugodtan a vendég szobában-szólt hozzám Marta, és felállt a kényelmes kanapéról.

-Jó ez-kezdtem bele, majd elhalkultam- itt.

-A múltkor is ezt mondtad, és már megbocsáss másnapra úgy néztél ki mint egy zombi.-nevetni kezdett, és én is kuncogtam.

Igaza van. Nem tudok kanapén aludni, bármennyire is kényelmes. Bevonultam a háló szobába, azaz a vendég szobába, levedlettem ruháim, és gyors zuhanyt vettem. Ránéztem az órámra, negyed 11. Basszus én nyitom ki holnap az vendég házat. Gyorsan felvettem 101 kiskutyás pizsamámat, és át lépdeltem Marta nénihez. Bekopogtam, majd egy "Tessék" után, benyitottam.

-Oh kedves, mit szeretnél?-mosolygott rám.

-Holnap én nyitok. Gondoltam eljöhetne velem. Soha nem volt még az üzletben-halkultam el, és ujjaimmal babráltam a kilincset.

-Oh, rendben persze. Én már ébren leszek 6 órakor, és akkor indulhatunk is.

-ÓÓ, elég lesz abból 8-kor indulni- nevettem.

-Akkor holnap Rose-mosolygott rám.

-Jó éjszakát Marta néni-köszöntem, és becsuktam az ajtót, miután ő is jó éjszakát kívánt nekem.

Betipegtem a szobámba. Befeküdtem az ágyba, és a hatalmas takarót, a fejemre húztam, mély álom pördült a szemeimre, azonnal.